Nemhogy ötven, de ötszáz vagy ezer évet is visszamehetünk az időben, akkor sem találunk még egy olyan magyar vezetőt, aki akkora esélyt kapott volna a sorstól az ország ügyeinek egyenesbe tételére, mint ő.10 év béke, 10 év konjunktúra, 10 év pénzeső, és ameddig a szem ellát, mindenki a szövetségesünk – sosem volt még ilyen, és talán soha nem is lesz. Nem neki kellett megdolgozni érte: készen kapta, csak élnie kellett volna a lehetőséggel. Élt vele? Rútul visszaélt!

Miközben kinavigálta Magyarországot – ha nem is Európából, de az Európai Uniónak nevezett szövetségi rendszernek annyira a legszélére, hogy belülről nézve inkább már kívül lévőnek látszik –, neki és a szűkebb pereputtyának nagyon is bejött az európai projekt: százmilliárdos vagyont csipegettek le maguknak az uniós támogatásokból. Az országot kellett volna legalább közepesen tehetőssé tennie, de inkább a családját tette dúsgazdaggá – ez lesz majd a neve mellett a történelemkönyvben. És ez a mondat is:„Az EU -TAGSÁGUNK SZEMÉLYESEN FÁJDALMAS NEKEM!”

Most fájdalmas, amikor el kellene számolni a pénzzel? Addig nem volt fájdalmas, amíg számolatlanul tehette zsebre? Neki(k) fájdalmas? És mit mondjunk mi, az alul lévő többi kilencmillió?